Az abortuszra ítélt magzatokat anyjuk, apjuk, környezetük „véletlennek” vagy „balesetnek” tekinti, akik nem kívánatosak, nem jókor jöttek. Egy nő, aki megkeményíti a szívét, és eldönti, hogy elpusztítja magzatát, nyilván nem akar magába nézni, nem akarja kideríteni magában azt, hogy mindez miért történik is vele. Akik azonban egy kicsit is hajlandóak foglalkozni a lelkükben zajló folyamatokkal, meglepő eredményekre juthatnak.
A pszichológia már ismeri a lelki áttetszőség fogalmát, ami azt jelenti, hogy a terhes nő egy különleges lelkiállapotba kerül, melynek eredményeképp szokatlanul könnyen hozzáfér a vele történt régmúlt eseményeihez. Könnyedén felidézi azokat az érzéseket, gondolatokat, melyek gyermekkorában történtek, akár még saját magzat vagy csecsemőkori átéléseihez, élményeihez is hozzájuthat. Ebben a különleges időszakban ugyanis megszűnik a tudatosságnak az a gátja, ami a nem terhes emberekben automatikusan benne van.
Ha egy nő úgy dönt, hogy hajlandó magába nézni, és megérteni, hogy az élete miért került ebbe a helyzetbe, lehet, hogy választ talál a kérdéseire önmagában és a gyermekét is meg fogja tudni tartani.
Milyen régmúlt események befolyásolhatják az abortusz melletti döntést?
Itt elsődlegesen az anya-lánya kapcsolatra kell irányítani a figyelmet, mivel ennek van legnagyobb hatása egy lánygyermek életére. Ezt a kapcsolatot egészen a fogantatástól kezdve kell értékelni: az anya vajon kívánta-e lánya megszületését, örült-e neki? Az anya vajon fiúnak vagy lánynak várta gyermekét? Egy fiúnak várt lánygyermek ösztönösen fiúként akar felnőni, és erős karrierista személyiséggé válhat, a mélyben elutasítva a nőiségét és a lehetséges anyai hivatást.
Kérdés még az is, hogyan nevelkedett a lánygyermek? Mennyire volt szilárd, biztos, pozitív érzelmi kapcsolata az anyjával? Ez a kapcsolat nem volt-e hideg vagy pedig éppen ellenkezően túl szoros? Milyen neheztelések, harag, vagy gyűlölet van a lányban anyja iránt? Az anya iránti gyűlölet, ami lehet tudattalan vagy elfojtott is, arra készteti a nőt, hogy megölje magában anyja képét magzatának elvetetése által.
Mindezek a kérdések két alapvető kérdéshez szeretnének közelebb vinni: az illető nő elfogadja-e magát nőként és el tudja-e képzelni magát anyaként? A nőiség elfogadása maga után vonja az anyaság elfogadását is, ami egy nőt meggátol abban, hogy elpusztítsa magzatát. Ezt hívjuk anyai ösztönnek.
Ha még mélyebbre ásunk a lélek dolgaiban, kiderül, hogy a nőnek az anyjával való kapcsolata kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy képes lesz-e önmagát nőként és jövendőbeli anyaként elfogadni. Ehhez a nőnek anyja hozzájárulására van szüksége. Ha túl szoros az anya-lánya kapcsolat, akkor ez oka lehet terméketlenségnek, vetélésnek, abortusznak, mivel a nő bűntudatot érez amiatt, hogy anyjától el akar szakadni az anyasága által. Egy ilyen szoros kapcsolatban nincs helye egy gyermeknek. Az abortusz és a vetélés arra való lelki kísérlet a lány részéről, hogy megszabaduljon anyjával való túl szoros kapcsolatától.
Ha egy anyának túl nehéz élete volt, akkor az is megtörténhet, hogy a lánya az abortusz átélésével vállalja át szenvedéseinek egy részét, így végre megkaphatja anyja hozzájárulását a nőként és anyaként való élethez.
Az is előfordulhat, hogy a lány az abortusszal anyja életének egy elemét akarja helyrehozni. Erre példa egy anya, akit 23 évesen megerőszakoltak és a lánya, aki 23 évesen abortuszon esett át.
A nem kívánt terhesség sokszor nem véletlenül következik be, hanem a nő tudattalanjában játszódó vágyak és folyamatok eredményeként. Ilyenek lehetnek például:
A nő be akarja bizonyítani magának, hogy tud gyermeket foganni még akkor is, ha ezt a gyermeket most nem fogja megszülni. A nő tudat alatt vágyhat gyermekre még akkor is, ha ezt nem akarja elfogadni. A megfoganás ennek a tudattalan vágynak a kifejeződése. A terhesség bekövetkezhet valamilyen nehéz élethelyzet után is, például betegség, munkanélküliség, gyász után. Ilyenkor a terhesség lehet védekezés, és annak a jele a nő számára, hogy él.
Egy nőben tehát sokféle érzelmi hatás miatt nem tudhat megszületni a nőiség elfogadása, amiből következik az anyai hivatás elfogadása. Ez utóbbi pedig a gyermek utáni vággyal indul.