november 16, 2017 Jergel Timea®

Az előző bejegyzésben, már írtam róla, hogy mit érzek ha bántják a gyerekeimet. Arról, hogy mire figyeljenek oda ha úgy érzik, hogy valaki durván bánik velük. És akkor fogalmazódott meg bennem, hogy arról is kell írnom, hogy tényleg szükség van arra, hogy megvédjem minden esetben. Meddig kell mellette állnom, és meddig kell támogatnom ilyen esetben. Hogy miért is írom ezt? Ugye a gyerek a gyerek, én meg én vagyok, vagyis a gyerekünk nem mi vagyunk. Nehéz megtartani, hogy ne lépjem át a képzeletbeli határt.  Ha folyamatosan kimentem az adott helyzetből, akkor nem tanul meg választani, hiszen én választok helyette azzal,…

augusztus 11, 2016 Jergel Timea®

Sokszor  a konfliktusokat inkább elkerüljük, inkább nem beszélünk róla, talán kerülöd a rettegéstől, a rossz érzéstől. De mi a helyzet, ha gyerekeink között zajlik a veszekedés. Először is fel kell mérni mi az oka  a gyerekek közti veszekedésnek. Megfigyeltem a gyerekeim közti probléma a versengés  a figyelemért, a szeretetért. Ahogy erre rájöttem kiborított, most hogyan értessem meg az amúgy is gyerekesen gondolkodó gyerekeimmel, hogy egyformán szeretem őket, ezért teljesen feleslegesen stresszelik magukat, egymást, és legfőképpen engem. Rivalizálás végetvetésére újabb stratégiát kellett felállítanom. Nem szerettem volna, ha bármelyik fiam azt érezze nem elég fontos számomra. Minden figyelmemet elsőszülött fiamra szenteltem, hogy…