május 16, 2018 Jergel Timea® 0Comment

Találkozásunk után gyorsan ment minden. Annyira egy húron pendültünk, hogy szinte az első pillanattól fogva éreztem, ő az, akivel az egész életemet majd leélem. Ő az, akitől gyereket szeretnék.  Legalább hármat, de ha négyen lesznek, sem esek kétségbe.  Nagycsaládról álmodtam, amolyan olaszosról. Akik hangosak, vidámak és nem utolsó sorban összetartóak.

 

Mondhatnám a szerencse is mellém szegődött. Még fel sem ocsúdtam az első gyerek adta élménytől, már érkezett a következő. Bevallom eleinte, nem volt minden zökkenőmentes. Nem ment olyan könnyen minden a két gyerek mellett, de annyi örömöt és boldogságot adtak a csöppségek, hogy ez kárpótolt mindent. Egy nagyobb szünet után nagy meglepetésünkre, rögtön kettő baba érkezett. Most már tényleg nagycsaládos lettem. Négy gyermek boldog anyukája. Négy örökmozgó, mindig akaró és „követelő” gyerkőc anyukája. A nagyszülők sokat segítettek, míg én a picikkel otthon voltam, addig a két nagyobbat óvodába vitték helyettem. Gyakorlatilag, nekem nem is volt velük dolgom. Mire a kisebbek is ovisok lettek, a két idősebb iskolába ment. Napi elosztásban végeztük teendőinket. A kicsiket én oviba vittem, a nagyobbakat a férjem iskolába kísérte. És ez így ment, úgy telet el az első tizenkét év, hogy alig hiszem el.

 

Én azt hittem, ahogy a gyerekek nőnek, majd mindig minden még könnyebb lesz.  Könnyebb lesz, mert majd elpakolnak maguk után. Könnyebb lesz, mert az idősebb testvérek segítenek a háztartás vezetésében.  Szinte láttam magam előtt, ahogyan az idősebb testvér segít a tanulásban a kisebbeknek.  Majd, ahogyan a lányok idősödnek az egyeske mindig süteményt süt helyettem, kettecske pedig kimos és kivasal. Mert bizony az első kettő lánygyerek.  És én mindig ezzel dicsekedtem, milyen jó lesz nekem, ha már tizenkét, tizennégy évesek lesznek. Mennyi mindenben segítenek.

 

De bizony jöttek a külön igények és végül én azon kaptam magamat, hogy állandó rohanásban vagyok.

 

Táncóra hétfőn és szerdán van az öttől fél hétig az egyeskének.  Kettecske versenyúszó, így egy héten négyszer edzésre megy. Hétfő, szerda, csütörtök, péntek négytől ötig! Még jó, mert amíg ő felöltözik, hajat szárít, addig én táncóra viszem egyeskét.  És akkor még a hétvégéről nem is beszéltem. Majdnem mindig van egy úszóverseny.  Ahova a csapattal csak úgy mehetsz el, ha saját úton oldod meg, a buszba szülő, rokon, ismerős nem ülhet fel.

 

Na fuccs az én nagy tervemnek, nem hogy az egyeske nem sütöget, de gyakorlatilag én sem. Örülök, ha azt a többtonnányi ruhát kivasalom, amit felhalmozunk mi nagycsaládososok.  Persze vasalás közben arra gondolok, hogy nem csak sok gyereket kellett volna kérnem, hanem rengeteg energiát, hogy a folyamatosan bővülő feladathalmazokat könnyebben teljesítsem!

 

Kövess ITT-FACEBOOK oldalamon és ITT-INSTAGRAM oldalamon is!

 

 

Kép: https://unsplash.com/photos/Simon Matzinger

 

Vélemény, hozzászólás?