május 1, 2018 Jergel Timea® 0Comment

Egy cikkem kedvéért szándékosan eltűntem az online közösségi oldalaimról. Bár fenntartottam minden oldalam, egyszerűen csak nem léptem be. Nem léptem be az insta,- a face oldalaimra és nem használtam a blogomat.  Nem posztoltam képet, nem írtam érzéseimről, nem futattam komoly eszmét, nem írtam cikket.  Nem tekintettem be más érzéseibe, bejegyzéseibe, posztjaiba. Egyszerűen nem hagytam magam befolyásolni.

 

Roppant kíváncsi voltam, hogy mondjuk, egy hónap alatt mennyit változik az a közösség, aki napi szinten posztol, oszt meg képeket, érzéseket vagy ír bejegyzéseket. És mennyit változik az a közösség, aki like-ol, aki kommenttel, és aki olvassa a blog bejegyzéseket.

 

Most akár egy mondattal le tudnám lőni a poént, de helyett kifejtem, mi az, ami történt velem és veletek ezen idő alatt. Mert nem is gondolnánk, mi minden történhet akár egy hónap alatt.

 

Már nagyon vártuk a tavaszt, borzasztó hosszúnak tűnt a tél. Idén kevés látvánnyal varázsolt el bennünket. Többnyire száraz, zord olyan semmit mondó, mint havas mesebeli tájba borult volna. Csak egy pici varázst adott nekünk március elején.  Abban az időben még én is aktív voltam. Aktívan posztoltam, annyira vártuk a tavaszt. Azután nem sokkal utána pedig a nyulat. Dekorációk, sütemények mind ellepték az online megosztó felületeket. Míg az online érdekeltségemet félretettem, az újévi fogadalmamat, annál komolyabban és keményebben vettem. Ennek egy igazán szimpatikus kerek szám a jelenlegi eredménye. (Azért jelenlegi, mert célom még tovább menni, és ha ennyit nem is, de még pár kilógrammot leadni.) Pontosan tíz kilógrammal vagyok kevesebb. Vannak napok, amikor szinte észre sem veszem, hogy nélkülöznöm kell, kedvenc ételeimet. És bizony vannak napok, amikor a diétám miatt szenvedek. Szenvedek, mert hiányzik a szervezetemnek a cukros, a tejes termék. Néha úgy érzem, jó lenne valami isteni kelt édes tésztába harapni.  Tudjátok, olyan nagymamaféle frissen sült kelt tésztába. Aminek már az illatától összefut a nyál a számba. Aztán vannak napok, amikor sajtot ennék, olyan Gombóc Artúr módra.  Megenném a lágysajtot, a keménysajtot, a parmezánt vagy a mozzarellát, az edámit is és a fetát.  De akaratomnak, és kitartásomnak köszönhetően, ma már elég csak arra gondolnom, hogy honnan indultam, és hol tartok most.  Ez ad akkora lendületet, hogy fenntartás nélkül tovább tudjam folytatni a diétámat. Pontosan tudom, hogy miért küzdök és ez elegendő ahhoz, hogy igenis száz százalékban motivált legyek.

 

Eleinte könnyen feltaláltam magamat a posztolások helyett. Voltak elhalasztott, elhanyagolt teendőim, olyan számomra nem igazán kedves feladatok, de mivel rengeteg szabadidőm keletkezett, az állandó online készenlét helyett, ezért gyorsan pótoltam és elvégeztem mindent. Aztán ahogyan fogytak a teendőim, unatkozni kezdtem. Az unatkozással együtt vegyes érzések törtek elő bennem. Eleinte, abban hittem, hogy lemaradok valamiről. Lemaradok azért, mert nem vagyok online jelen. Nem vagyok kapcsolatban a követőimmel, nem vagyok kapcsolatban azokkal a személyekkel, akiket követek. Ahogy haladt előre az idő egyre jobban úrrá lett rajtam a félelmem. Már nem csak attól féltem, hogy lemaradok valamiről, hanem attól is féltem, hogy teljesen átalakul, megváltozik az emberek érdeklődési köre, nekem pedig mindent a nulláról, mindent az elejéről kell kezdenem.  Bebeszéltem magamnak mindent. Mi lesz, ha nem tudom onnan folytatni, ahol abbahagytam. Mi lesz, ha már nem érdeklem az embereket. Vajon tudom majd azt az éppen aktuális trendet követni, ami ebben a hónapban alakul ki?

 

Most, hogy közétek visszatértem, az adatlapokat böngészve, posztokat és érzéseket kerestem. Ráfeszültem a keresésre. Megrögzötten az ujjat kerestem, azt, amit még nem láttam, amit nem olvastam. Abban a hitben vetettem bele magam az online világba, hogy Ti, akik minden nap posztoltok képeket, érzéseket, írtok bejegyzéseket, valami újat, nyújtotok nekem.  Valamit, amit nem láttam, amit nem olvastam. De basszus, én akkorát tévedtem. Ez az online világ nem változott semmit sem. Én ezen idő alatt semmiről, de semmiről nem maradtam le! Gyakorta mintha csak tegnap lett volna, az amikor utoljára fenn voltam ebben a virtuális közösségbe.

Isten hozott újra itt!

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

Puszi Nektek!

Kövess ITT-FACEBOOK oldalamon és ITT-INSTAGRAM oldalamon is!