november 16, 2017 Jergel Timea® 0Comment

Az előző bejegyzésben, már írtam róla, hogy mit érzek ha bántják a gyerekeimet. Arról, hogy mire figyeljenek oda ha úgy érzik, hogy valaki durván bánik velük. És akkor fogalmazódott meg bennem, hogy arról is kell írnom, hogy tényleg szükség van arra, hogy megvédjem minden esetben. Meddig kell mellette állnom, és meddig kell támogatnom ilyen esetben.

Hogy miért is írom ezt?

Ugye a gyerek a gyerek, én meg én vagyok, vagyis a gyerekünk nem mi vagyunk. Nehéz megtartani, hogy ne lépjem át a képzeletbeli határt.  Ha folyamatosan kimentem az adott helyzetből, akkor nem tanul meg választani, hiszen én választok helyette azzal, hogy  kimentem. Azzal, hogy nem tud választani, nem lesz sikerélménye. Hisz a választásainkból születnek kudarcok és sikerek. Ha hagyom az anyatigris énemet és hagyom, hogy a gyerek maga döntse el, hogy az adott szerepbe meddig megy el, akár kudarcként éli meg, akár sikerélményként, ő mindkét esetben tanul. Kialakul benne a kompetencia határa, kialakul benne a konfliktus megoldó képessége, és kialakul az önbecsülése.

 

Tudom egy anyának nagyon nehéz megállni és csak tétlenül nézni, hogy pont az ő gyermekét éri kudarc, de ő pont ebből tanul és ettől válik önállóvá.

 

Egy olyan önálló személlyé, aki könnyen és határozottan oldja meg az élet által elé gördült nehézségeket. Sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb ember válik belőle, mert megtanulja, hogy egy egy kudarcból is lehet sikert elérni.

 

Borzasztóan nehéz ügy.  Ti mit gondoltok?

 

Ha tetszett oszd meg másokkal is, vagy hagyj egy kommentet!

Puszi Nektek!

 

Kövess ITT-FACEBOOK oldalamon és ITT-INSTAGRAM oldalamon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.