május 8, 2017 Jergel Timea® 0Comment

Bele gondoltál már abba, hogy mindjárt itt a nyár!

Én még emlékszem, mikor nyaranta egy – egy hónapra a nagyszülőkhöz vagy rokonokhoz mentem. Szüleimnek az a pár hátralévő napra kellett terveznie. Ilyenkor a bátyám vigyázott mindig rám. A szomszéd néni a hátsó ablakon néha átnézett, hogy minden rendben van-e? Régen valahogy más volt, de bezzeg most. Mikor alig másfél hónap múlva, vége az iskolának még végig sem gondoltam mi lesz a program a NYÁRI SZÜNETBEN.

Szent ég az a két és fél hónap! Borzasztóan hosszú idő!

Talán táblázatba kellene szednem, hogy ki hova megy. Ki mit csinál, vagy együtt hova megyünk. De amit én megtervezek, azt a két gyerekem átszervezi nekem. Vagy egy kéztöréssel, mert tavaly pont így kezdtük a nyarat el. Vagy valamilyen más egyéb betegséggel.

Talán jó lenne ha nekünk is szülőknek lenne egy nyári szünet.

Biztos, hogy nem csak én gondolom így.

Arról meg, hogy valamilyen csodás helyre tervezzek nyaralást álmodni sem merek. A szokásos éhes vagyok, pisilnem kell, unatkozom, mikor érünk oda. Ha oda értünk, akkor jön a mikor megyünk haza, mit csináljak folyamatos forgásában, inkább csak belefáradok és kipihenni magamat még a vakáció alatt sem tudom.

Mára már rájöttem, hogy nincs is olyan, hogy tökéletes nyár, tökéletes nyaralás.

Mire éppen újból eljön a szeptember, másra sem vágyok csak egy kis szünetre!

Olyan gyerek nélküli, problémamentes pihenésre!

Ti hogyan töltitek a nyári szüneteteket? Van már tervezett programototok?

Jó pihenést!

Ne maradj le semmiről kövess FACEBOOK és INSTAGRAM oldalaimon.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.