február 4, 2017 Jergel Timea® 0Comment

Mikor kint  hűvös az idő, jól esik egy tányér finom forró leves.  Ezért én ma egy sütőtök krémlevest készítettem pirított magokkal és pirítóssal.

Hozzávalók:
sütőtök ∗ olíva olaj ∗ 2 dl főző tejszín ∗himalájai só ∗ bors ∗ 3 gerezd fokhagyma ∗gyömbér
Elkészítése:
A sütőtököt megtisztítjuk, majd cikkekre vágva megsütjük. A  megsült sütőtök darabokról lehúzzuk a héját és egy fazékban felöntjük vízzel, feltesszük főni.  Botmixerrel turmixoljuk simára, majd fűszerezzük. Só, frissen őrölt bors, reszelt fokhagyma, friss reszelt gyömbér. Ezután tegyünk hozzá egy fél doboz főző tejszínt, ami  kiemeli  a sütőtök édességét és az erősebb fűszerezést kissé tompítja.
A sütőtök egyébként tele van A-, B-, C-, és E- vitaminnal, folsavval és vassal. Ez a klasszikus fűszeres sütőtök leves nemcsak a gyerekek kedvence lehet, ráadásul az elkészítése még kezdőknek sem okoz különösebb gondot. Alig több mint háromnegyed óra, és már tálalhatod is. Mindenképpen próbáld ki, érdemes.
Tipp: a főző tejszínt helyettesítheted kókusz tejszínnel, így még vegán  levest is  készíthetsz.
Ti készítettetek már sütőtök krémlevest?
Ha tetszett a bejegyzésem kérlek benneteket, hogy  kövessetek a  Facebook és Instagram  oldalamon. Hagyjatok kommentet, vagy e-mail üzenetben keressetek.