december 14, 2016 Jergel Timea® 0Comment

2. Fejezet

Teljesen elgémberedett a lábam mire megérkeztünk Madridba. A leszállás zökkenőmentes volt. A terminálnál sem volt fennakadás. Másfél óra múlva már a Meliá Madrid Princesa szálloda szobájában pakoltunk. Csodálatos volt a szoba, a kilátás teljesen lenyűgözött.

Pakolódás közben megbeszéltük, hogy lemegyünk vacsorázni, utána pedig keresünk egy közeli bárt.

Én Annával voltam egy szobában. Virág és Norina közvetlen mellettünk lévő szobában voltak. A vaskalapos bejárónő a folyosó végén kapott csak szobát. Már fél évvel ezelőtt lefoglaltuk a szállodai szobákat és a spanyol tudásomnak köszönhetően már akkor úgy rendeztük, hogy ne közvetlen mellénk kerüljön a szobája. Én egy emelettel feljebb szerettem volna elhelyeztetni, de apukám nem engedte. Végül így is egy folyosó választ el bennünket.

Amikor végeztünk a ruhák kipakolásával lezuhanyoztunk és felöltöztünk, megbeszéltük lenn a halban találkozok 8 órakor.

Kellemes nyári este volt, egy pánt nélküli selyem halvány rózsaszín hosszú ruhát vettem fel, gondoltam első nap valami elegánsabbat öltök magamra. A hajamat lófarokba kötöttem, és a ruhához harmonizáló rózsával díszítettem.

A szálloda halljába mi értünk le előbb, így volt időnk körülnézni. Teljesen elvarázsolt a hatalmas kristálycsillár, a gyönyörű dekorációk, egyik ámulatból estem a másikba.

Barátnőim közeledtére tértem csak magamhoz, és meglepetésemre a bejárónő nem tartott velük. Virág szerint teljesen kifáradt a repülőúttól, a feje is megfájdult és pihenni szeretne.

Teljesen elcsodálkoztam, szimpatikusnak tűnt az ötlet, még a végén megszeretem. Ha ilyen jó fej lesz velünk ebben az egy hónapba.

Bementünk az étterembe, leültünk az asztalhoz. Gyönyörű volt minden, az asztalterítés. Egy pincér lépett mellénk.

  • Mit hozhatok a hölgyeknek – kérdezte és közbe elénk tett egy-egy étlapot.

Összenéztünk és így szóltam:

  • Ásványvizet kérünk mind a négyen – majd az étlap átnézése nélkül folytattam – gazpacho-t kérek.

Anna egyből becsukta az étlapot és hozzátette:

  • Két gazpacho-t kérünk.

Annával még az ízlésünk is egyforma volt megbízott bennem, biztos volt benne, hogy finom lesz.

A pincér Virágra majd Norinára nézett. Észre se vették annyira az étlapot olvasgatták. Eltelelt pár perc, mire Norina megszólalt:

  • Egy húsos tortilla-t kérek
  • Kettőt kérünk – vágta rá gyorsan Virág.

A pincér, hogy összeszedte az étlapokat távozott. Anna már alig várta, hogy megossza velem, amit még a reptérről tartogatott.

  • Láttam ám! – mondja kuncogva.
  • Nem értem, mit láttál – kérdezek vissza.
  • A reptéren a tetovált sráccal, hogy összeakadt a tekintetetek. Ha a szüleink nem lettek volna velünk, talán még a telefonszámodat is elkéri.
  • És én oda is adtam volna, láttad a tetoválásait, az ujjain számok voltak, a csuklóján egy esernyő és két tollpihe, feljebb írások, de tovább nem emlékszem. – sóhajtottam egyet.
  • A nyakán is volt hátul – vágja rá Virág – és a hátán is lehetett látnia a fehér pólója alatt.

Ismét egy nagyot sóhajtok, de mire megszólalhatnák, megérkezik a vacsora.

Még nem ettem ilyen finom gazpach-ot, Budapesten talán egy helyen tudják hasonlón elkészíteni. A vacsora kellemesen telt, mindenki jól lakott. Megbeszéltük, mivel ilyen sokáig elbeszélgettünk az asztalnál, hogy csak a hotel bárjába megyünk át.

Az asztaltól felálltunk, majd segítséget kértünk a pincértől, hogy hol találjuk a hotel bárját. A pincér kedvesen elmondta merre menjünk és elköszönt tőlünk.

A bárhoz érve megbeszéltük, iszunk pár nevezetes spanyol koktélt és visszamegyünk a szobánkba pihenni.

A pultnál egy fekete göndör hajú fiú fogadott bennünket.

  • Mivel szolgálhatok a gyönyörű hölgyeknek – kérdezte széles mosollyal

Összenéztünk, és mivel tanácstalanok voltuk, ezért megkértük, hogy ajánljon valamilyen finom koktélt.

  • Malagai sangria-t ajánlanám – szólt udvariasan.
  • Mi van benne – kérdezte Virág.
  • Citromlé, narancslé, brandy, vörösbor, és gyümölcskockák, szódavízzel és jégkockával. – sorolja a pincér.
  • Rendben nekem megfelel – válaszoltam.
  • Nekünk is – válaszolták a csajok egyszerre.
  • Keressünk egy asztalt, ahova átülünk – szóltam.

Ahogy kimondtam, már fordultam is meg, hogy leszálljak a bárszékről, de abban a pillanatba nekimentem valakinek. Kikerekedett a szemem, nem is nagyon akartam hinni neki. Ez nem lehet igaz már megint ő az én Hardin Skott-om. Mire megszólalhattam volna, hogy ma már másodszor elnézést kérjek, Anna mellém lépett és közölte – hát nektek aztán van mit megbeszélnetek – és elsietett.

Lefagytam. Meg se bírtam szólalni. Dühös voltam Annára, hogy mondhatott ilyet. De amíg én ezen  töprengtem, az ismeretlen srác megkérdezte, hogy mit akart ezzel mondani a barátnőm.

Csak bámultam, nem jöttek a szavak a számra. Aztán arra gondoltam, ha most nem beszélek, azt hiszi, hogy néma vagyok. Budapesten, a repülőtéren is elég artikulálatlan hangok jöttek ki a számon.

  • Először is szeretnék elnézést kérni – vágtam el a csendet.
  • Amúgy ma már másodszor – próbáltam kicsit viccelődni, remélve, hogy nem kérdez rá még egyszer Anna mondatára.

De nem sokáig kellett reménykednem, hiszen mindjárt megismételte a kérdést.

  • A barátnőm szerint nem véletlen, hogy mi ma kétszer is találkoztunk – feleltem, de a tekintetemmel a cipőmet néztem.
  • És szerinted? – rögtön jött az újabb kérdés.

Az előbbire is alig bírtam válaszolni, most meg egyáltalán nem tudom, mit mondhatnék. De mire összeszedtem volna a bátorságomat, hogy feleljek, egy gyönyörű nő lépet mellénk. A szívem a torkomba ugrott, és még jobban szégyelltem magamat. Valami halk elnézést suttogtam, és el akartam menni, amikor ismét megszólalt a srác. Akinek még a nevét sem tudom.

  • Ő itt Lolita a nővérem. Itt élnek Madridba a férjével és két csodálatos gyerekükkel. Minden nyáron két hetet náluk töltök.
  • Örvendek – válaszoltam
  • Én is örülök kedvesem, nagyon tündéri kis pofid van, nem is meséltél a barátnődről – fordul a srác felé és közben a könyökével viccesen oldalba löki.
  • Nem a barátnőm, csak most találkoztunk, illetve még egyszer Budapesten, a repülőtéren, az igazság még a nevét sem tudom. Mielőtt jöttél, éppen akkor akartam megkérdezni.
  • Kedveském – szólt Lolita – elárulod a nevedet?
  • Emília. Emília Peterson.
  • Tudod drágaságom ő itt Martin. De hagylak benneteket, azt hiszem, van mit megbeszélnetek. – nyomott egy csókot mindkettőnk arcára és azzal elsietett.

Lolita távozása után nem tudtam megszólalni. Martin kezét bámultam, igaz egy hosszú ujjú ing volt rajta, de a tetoválása kilátszott alóla. Az esernyő részleteit kezdtem figyelni, egy nyitott esernyő helyezkedett el a kézfején úgy, hogy az esernyő szára a hüvelykujj és a mutató ujj közé ér, és mintha valami apró írás lenne a szárán. Azon gondolkodtam vajon mi jelentése lehet az esernyőnek.

De Martin mintha csak megérezte volna és megkérdezte. – Az esernyőt nézed, és már emelte is fel a kezét, hogy jobban lássam.

Csodálatos apró kidolgozott minták, bújtak elő az ing ujja alól, szinte mindegyiket látni szerettem volna és tudni a jelentését.

  • Szóval, valahol ott tartottunk, hogy lenne miről beszélnünk –emelte fel az álam gyengéden és így folytatta – talán üljünk, le egy asztalhoz igyunk egy koktélt és közben beszélgethetnénk.
  • Rendben –válaszoltam anélkül, hogy elgondolkodtam volna rajta